Ugyan még az őszies időjárás nem mutatta meg arcát, mi már elkezdtünk az évszak változásaival foglalkozni az oviban. Újra felelevenítettük az őszi virágok kapcsán a virágok növekedését, életfeltételeit, részeit, fontosságát. A Dartmoor csoportos nagy gyerekek tavalyról nagyon jól emlékeztek arra, mire van szüksége egy virágnak, és a növekedési "állomásokat" napról napra gyorsabban tudták az összekevert képekből kirakni. A „Five pretty flowers” című vers nagyon közkedvelt lett, mert a gyerekek aktívan bekapcsolódhattak, "vásárolhattak" a verstanulás közben, utána pedig még be is számoltak arról, hogy mennyit "költöttek", természetesen angolul.
A ”Merry go round” című körjáték legfőképp a fiúknak tetszett, akik nagy lendülettel vetették magukat a földre az utolsó hangoknál.
Színes papírból és szívószálból gyönyörű nyakláncot készíthettek a gyerekek, a virágszínezés pedig-a nagycsoportosok számára már számok alapján, "nehezítve" történt.
Reggelente Ms Kati is angol szóra bírja a gyerekeket, akik egy-egy mondatban beszámolnak előző esti tevékenységükről. Így tudtuk meg, hogy Peti kedvenc időtöltése délutánonként a pékségben való “munka” és hogy Panka igazi lányos gyönyörű ruha-összeállításait reggelente a Mamával közösen hozzák létre.
Zsombi és Bence között egyre erősebb baráti szálak alakulnak ki, a szabad játék idő alatt legszívesebben egy egész úrbázist és úrhajó flottát építenek legoból vagy a tüskés játékból.
A Shetland csoportban már a mondatalkotás felé törekszik Ms Csilla is a gyerekekkel. Az egyszavas válaszokat egyre inkább fölváltják a teljes mondatba foglaltak, még ha oly egyszerű is mint; “This is an apple”. A színek világából a hétre áttértünk a gyümölcsökre, persze először azok színeit kielemezve. Természetesen az őszi gyümölcsökkel kezdtük az ismerkedést, melyből már a csoport nagy része jelentős mennyiséget felismert, sőt ki-.ki megállapított hogy melyik a kedvenc gyümölcse. Ehhez a témához remekül illett a “Very hungry caterpillar” című mese, melyben a kis hernyó rengeteg gyümölcsöt elfogyaszt mire szép lepke válik belőle. A héten a csoport Hannával bővült, akit már nyáron megismerhettek a gyerekek, de most karsérülése miatt hosszú ideig nem tudott jönni. Sárikából egyre gyakrabban bújik elő spontán egy-egy szép kerek angol mondat, például egyik nap sorban állásnál megállapította, hogy: „Huba is the last one”
A Falabella csoportban továbbra is maradtunk a színeknél, minél több és változatosabb tárgyak színeit határoztuk meg, rendezgettük csoportba őket. A gyümölcsök témáját ide is becsempésztük a színeken keresztül. Ebben a csoportban a már tavaly is ide járó Angi erősen húzza a többieket angolból, még szabad játék ideje alatt is bele-bele sző egy-egy angol mondatot mondandójába., mint például legutóbb, amikor is ő maga „olvasott föl” a „Little Pig” című mesekönyvből és tett föl kérdéseket a többi gyereknek angolul.