Az elmúlt hét mi mással is telhetett volna, mint az Anyák Napi készülődéssel. A gyerekek egész héten a legnagyobb titokban készülődtek, ajándékaik készítése közben nagy műgonddal figyeltek az apró részletek kidolgozására is, hiszen Anyának a legszebbet kell adni. A versek, dalok tanulása csak az óvodában történt, és valóban, a legtöbben még unszolásra sem voltak hajlandóak fölfedni a meglepetést! Sven ugyan a kocsiban egyszer "elkottyantotta" magát édesanyjának, de mikor rájött, gyorsan megígértette vele, hogy most azonnal mindent elfelejt amit hallott. Andrew teljes odaadással próbálta a magyar verseket dalokat is megtanulni, de abban egyetértettünk, hogy az angol vers ment neki a legjobban...
Persze a kellemes nyárias tavaszi időben sokat voltunk az udvaron is, ahol most a legtöbbek trambulinban töltik szívesen az idejüket. Dini nagyon szereti megmutatni akrobatikus képességeit is, ehhez persze meg kell állnia az életnek egy pillanatra az udvaron.
A témához kapcsolódva sokat beszélgettünk a gyerekekkel arról, hogy mi is a szerepe az Édesanyáknak a családban, illetve tisztáztuk a családi viszonyokat, kiemelve a nagymamákat is. Ezekből a beszélgetésekből kiderült, hogy mennyire ragaszkodnak a gyerekek a nagyszülőkhöz is. Rávilágítottunk, hogy a természetben, az állítok világában is hasonló jelentőséggel bír az anya szerepe és sok fajnál visszaköszön az emberek családképe; a hím vigyázza és táplálékot biztosít a nősténynek és ivadékainak, míg a nőstény lakhelyet, fészket épít, felneveli - kikölti a kicsiket. Persze arról egyenlőre mélyen hallgattunk hogy néhány faj bizony elég csúnyán elbánik párjával, akár ivadékaival is... (lásd: sziámi harcoshal, vagy a feketeözvegy - talán jobb ennek a gyerekek felé való kommunikálását David Attenborough-ra bízni)
A kiscsoport egy új kislánnyal - Sárikával - bővült. Sára nagyon kedves, kicsit még csendes kislány. Az angol nyelvet - miután szülei sokszor angolul beszélnek vele - nagyon jól megérti, sőt van néhány szó amit először angolul jut eszébe.
A pénteki műsor remekül sikerült. Idén először vállalkoztunk szabadtéri előadással, mely a hangosításnak köszönhetően jól is sikerült. Az égiek is kegyesek voltak hozzánk és két borúsabb időszak között, kellemes napsütéssel ajándékoztak meg bennünket a műsor idejére. A Shetland csoport hosszú és változatos műsora egészen meglepte a nézőket, de a Falabella csoport, egyéni szereplései is mindenkiből mosolyt váltott ki. A Dartmoor csoportos nagyok előadása a meghatódottsággal és nevetéssel vegyült, mind szülők mind pedig az előadók körében.
Isten éltesse az Édesanyákat, Nagymamákat!