Mi a közös ezekben? Az első brit héten részt vett táboros gyermekeink már mind tudják a választ: mindhárom igazi brit gyökerekkel rendelkezik. Első napközis táborunkat a Brit kultúra jegyében indítottuk, es elmondhatjuk, hogy nagyon nagy sikerrel.
A gyerekek az első nap talán kissé megszeppentek attól, hogy a kapun átlépve rögtön „Good morning”-al köszöntöttük őket, de a következő napokban már néhányuktól válasz is érkezett az angol nyelven. Az első nap bemutattuk őket - a ma már politikailag korrigált – Jack-nek, Union Jacknek. Elemeztük, hogy hogyan is áll össze az brit zászló, Skóciát a fehér kereszt kék alapon, Észak Írországot a piros kereszt fehér alapon, Angliát pedig a piros álló kereszt fehér alapon képviseli ebben a jól ismert mintában. A zászló kisebb és nagyobb formában is elkészült, sőt egy óriási Nagy Britannia térkép is készült, melyet a megfelelő zászló-mitára festettek a gyerekek, ám a kép később sajnos a szél és a vihar martalékává vált.
Miután kikristályosítottuk e szigetország alapvető történelmi hátterét és földrajzi jellemzőit kezdődhetett a játék! A gyerekek elkészítették saját „guard uniform” –ukat, hogy a már korábban videón is ismertetett őrségváltást eljátszhassuk az udvaron. Sőt a Mi őrségváltásunkon maga a királynő is jelen volt - mindig változó személyben – és büszke katonáit szép sorban lovaggá is ütötte.
Az udvaron eltöltött időbe is igyekeztünk „belecsempészni” minél több ismeretet. Számos hagyományos angol körjátékot mutattunk be a gyerekeknek, akik azt a hét második felében már maguktól játszották. Délutánonként pedig igazi brit sportoknak hódolhattunk, jóllehet lekicsinyített változatban, de annál lelkesebb csapattal ismerkedtünk meg a krikettel és golffal . Péntek délután mindezt a Lovas Derby koronázta meg, ahol is saját készítésű „lovaikkal” indultak a gyerekek és az elegáns nézősereg pedig - az etikettnek megfelelően – szintén saját készítésű, díszes kalapban jelent meg.
Kedvenc időtöltének a közös „doboz-projektek” bizonyultak, melynek során a hét alatt tovább bővítettük mini-Londonunkat. A már meglevő Big Ben, telephone-box, és emeletes busz mellé elkészült a London Eye és a Westminster Abbey.
A teljes hét ismeretanyaga bekerült a scrap-book-okba, melyet különösen a lányok nagy lelkesedéssel csinosítgattak, szépítgettek saját ízlésük szerint.
Utolsó nap volt talán a legizgalmasabb, hiszen Szentiván Éj lévén, kicsit elvarázsoltuk a gyerekeket az ehhez az ünnephez kapcsolódó hagyományos fűszernövény-begyűjtéssel és tűzugrással, tűztánccal. A kislányok még jelmezt is kaptak, csinos kis tündér-szoknyákban pompáztak egész délután. Mindezt előkészítve meghallgatták Shakespeare drámájának mese változatát is.
A táborzáró péntek délutáni ötórai teadélutánra a hagyományos tejes tea mellé igazi angol finomságokkal várták szüleiket a gyerekek. Uborkás szendvics – ahogy az Viktória királynő kora óta már csak szokásos – és piskóta alapú muffinok készültek, és azok rohamos fogyását látva – valószínű sikeres párosításnak is bizonyultak.
Have a nice weekend, everybody!