HTML

 

Green Pony Nyelvovi - Az érdi angol óvoda

Az érdi Green Pony Angol Nyelvovi hétköznapjait, ünnepségeit, táborait, ovisainak mindennapját bemutató blog.

A nyelvovi.hu legfrissebb bejegyzései

Nincs megjeleníthető elem

Őszi falevelek

2011.11.17. 08:22 Green Pony Nyelvovi

Ezen a rövid héten a levelek sokrétű témakörét "sűrítettük" bele három napba. Átismételtük nemcsak a leveleket, hanem a fák valamennyi részének fontosságát, természetben játszott szerepét. Igazi leveleket közelebbről megvizsgálva láttuk, hogy erekkel van behálózva, így rögtön megtanultuk a levelek erezetének szerepét is. Azt is tudták már a gyerekek, hogy a levelek ebben az évszakban megváltoztatják a színüket, lehullnak. Megtanulták, hogy az erdei állatok életében is nagy szerepe van az ősszel lehulló faleveleknek, mert táplálkozásra és fészek vagy menedék készítésére használják a azokat. Meglepte a gyerekeket az az információ, hogy a fa oxigént lélegez ki, vagyis "fordítva veszi a levegőt"-ahogy Bence megfogalmazta :) Az is az újdonság erejével hatott rájuk, hogy a világ legnagyobb élőlénye egy mammutfenyő a Brazil őserdőben, és hogy bizony vannak mérgező levelek is.
A vizuális tevékenység "adta magát" gyönyörű levélképek és lenyomatok születtek.
A heti meséből a gyerekek az ismert angol helyhatározók körét bővítették "We are going on a bear hunt"
A közelgő Mikulás és Karácsony bizony már minden gyermek fejében ott van és amikor az örökzöld és lombhullató fákról beszéltünk szinte egyszerre mondták, hogy a „karácsonyfa” örökzöld. A középső csoportban a levél-projekt során mindenki elkészítette saját, levél-családját. A kicsik nagyon aranyos gesztenyesünit készítettek, rengeteg gyufa-tüske felhasználásával. Kedvenc daluk refrénjénél: „I am nut, I am nut, I’m an acorn nut” lelkesen kopogatták a fejüket.
Az udvart meghatározó vén diófa is mindegy szálig ledobta lombkoronáját, már csak néhány dió marad itt ott a kopasz ágakon. Emma - nagy dió-evő lévén - ezeket mind kiszúrta s megkérte Ms Mártit, hogy ugyan szedje már le neki azokat a diókat a fa tetejéről. Ám be kellett látnia, hogy Ms Márti bármennyire is szeretné, de nincsenek szárnyai, ellentétben azzal a varjúval aki mindeközben nagy szorgosan szeretett volna hozzáférni a fenn rekedt diók valamelyikéhez. Ms Márti azt javasolta Emmának, hogy kérje meg azt a madarat, hogy dobjon le neki egy diót, melyet Emma meg is fogadott és szép szavakkal megkérte a varjút. A madár addig ügyetlenkedett az ágakon, a diókat kerülgetve, hogy egy dió le is pottyant a földre Emma teljes megelégedésére. 
 

Szólj hozzá!

Címkék: élet az oviban brit hagyományok

A bejegyzés trackback címe:

https://nyelvovi.blog.hu/api/trackback/id/tr563388968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása