HTML

 

Green Pony Nyelvovi - Az érdi angol óvoda

Az érdi Green Pony Angol Nyelvovi hétköznapjait, ünnepségeit, táborait, ovisainak mindennapját bemutató blog.

A nyelvovi.hu legfrissebb bejegyzései

Nincs megjeleníthető elem

Hatodik érzék?

2012.02.24. 12:28 3R

Ezen a héten a testrészek témaköréhez szorosan hozzátartozó érzékszerveinkről beszélgettünk. Inkább érzékeltük érzékszerveinket, illetve azok kiiktatásával megtapasztaltuk, hogyan használjuk a többit a világ érzékeléséhez. Mivel öt érzékszervünk van, a hét minden egyes napjára "jutott egy". A sort hétfőn a látással - illetve annak hiányával kezdtük. Miután megtárgyaltuk a látás fontosságát, beszélgettünk a vak emberekről is, illetve az őket segítő dolgokról, eszközökről, a fehér botról, a vakvezető kutyáról, az úton a betonba vájt jelzésekről és a gyerekek által csak "sípoló lámpának" nevezett közlekedési lámpáról is. Megbeszéltük azt is, hogy a vak embereknek sokkal kifinomultabb a másik négy érzékszerve, amit jól példáz az is, ahogyan olvasni tudnak tapintásukon keresztül, amire egy látó ember nem lenne képes.

szaglás.jpg

Mindezek után a gyerekek kipróbálhatták, hogy milyen nehéz dolga van a közlekedésben egy vak embernek, a szobában felállított akadályokon keresztül egyik bekötött szemű társukat kellett a gyerekeknek végigvezetniük, hang alapján tájékozódniuk, illetve tapintás útján egymást felismerniük. Ezután következett a "hallás napja", amikor cd-ről a legkülönfélébb hangokat kellett felismerniük, testünk hangjaitól kezdve az állatok hangjain át az időjárási jelenségek hangjáig. Ezután "vendég tanárként" Ms Márti érkezett a nagycsoportba, hiszen ő korábban siket gyerekekkel foglalkozott, illetve a mai napig másodállásban jeltolmácsként dolgozik. Ő mutatta be a gyerekeknek a "jelelés" művészetét, akik nagyon lelkesen tanulgatták az állatok megnevezését, hiszen ezek mind az állatok egy jellemző külső tulajdonságaira utalnak.

Az állatok jelei után Ms Márti elmondta azt is, hogy a siketek a saját nevük mellett viselnek egy másik nevet is, természetesen külön jellel, ami szintén egy személyes tulajdonságot jelöl, akárcsak az indián neveké. Így minden gyerek választhatott magának egy nevet, és megtanultak "jelelve" bemutatkozni, így lett a csoportban mosolygós, barátkozós, szégyenlős, okos, szépen rajzoló nevű gyerekünk. Lehet találgatni, hogy ki kicsoda :)

A látás, és a hallás témaköre után következett az ízlelés. Ahogy az már lenni szokott, amikor majszolnivaló kerül elérhető közelségbe, a gyerekek lelkesen kóstolgatták a különböző ízeket, még a savanyú citromot is mindenki szívesen megnyalogatta.

tapintás.jpg

A "tapintásos napon" a gyerekek tapintás útján különböztették meg a hideg-meleg, puha-kemény, sima-érdes dolgokat, illetve különböző felületű dolgokat párosítottak össze. Talán a legnagyobb sikert a szagolgatás aratta, még a felnőttek is szívesen próbára tették szaglásukat, így a gyerekekkel közösen próbáltuk bekötött szemmel, csak az illatuk alapján megkülönböztetni az ecetet az almától, a gyerekfogkrémet a szörptől, a kenyeret a banántól. A gyerekek nagyon jól szórakoztak a buta felnőtteken, akik szinte mindent elsőre kitaláltak, a gyerekfogkrém kivételével, ami a gyerekek számára a legegyszerűbb feladat volt. A nagycsoportosoknak egy kis "fűszeriskolát" is beiktattunk a napba, megismerkedtünk az oregánóval, a bazsalikommal, a kaporral és a fahéjjal is. A heti új mondóka összekötötte a testrészeket az érzékszervekkel, így amikor a feladatlapon kellett a párokat megtalálni, a nagyok már könnyen boldogultak

Szólj hozzá!

Címkék: video élet az oviban

A bejegyzés trackback címe:

https://nyelvovi.blog.hu/api/trackback/id/tr544191904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása