A héten Ms Juli és Ms Andi táncos múltjára alapozva tartottunk meg táncfoglalkozásokat saját ovisainkat is bevonva. Nati, aki próbahetét töltötte nálunk, nagyon nagy izgalommal várta az eseményeket. Talán a mozgalmas programoknak és sokféle táncnak köszönhető, hogy nagyobb zökkenők nélkül vette a beszokás akadályait. Nati nagyon gyorsan alkalmazkodott új környezetéhez, s mivel az angol nyelv számára nem ismeretlen, figyelmesen hallgatta a meséket, dalokat.
Hétfőn a balett alaplépéseit tanítgattuk. A lányoknak – különösen Boginak – rendkívül tetszettek a fodros, tüllös balettruhák képei. Videón rövid részletet néztek meg a Diótörőből. Másnap Ms Juli vezetésével a néptáncban leggyakrabban alkalmazott alaplépést sajátították el, majd amikor mindezt zenére járták, igazi lagzi hangulat támadt és párba állva forogtak, pörögtek a gyerekek, nem is nagyon akarták abbahagyni a nagy mulatozást. Bence már ezen a napon kijelentette – amihez egész héten ragaszkodott – hogy neki bizony ez áll a legközelebb a szívéhez.
Szerdán ismét Ms Andi csillogtathatta meg a gyerekeknek tánctudását, ezúttal a latin táncok, azon belül is a salsa terén. Miután az alaplépés már gördülékenyen ment, vérpezsdítő zenére ismét „beindultak” a gyerekek és Gigi teljes odaadással járta szinte kifulladásig. Jövőbeli latin tánc-ruhájuk kiegészítéseként gyönyörű színes csuklódíszek készültek, mellyel a nap zárásaként délután még egy össztáncot is tartottak.
Másnap a nagy hőségre való tekintettel ismét a Százhalombattai strandra vitt az utunk. Sven és Bence a vízben is nagyon élvezték egymás társaságát, szüntelen pancsolással telt a délelőtt, melyet hazatérés előtt természetesen egy közös
fagylaltozás koronázott meg.
Ezen a napon ünnepeltük Dodó 2. születésnapját. Anita minket is meglepett a Green Pony-s tortával, mely természetesen óriási sikert aratott a gyerekek körében is. Köszönjük szépen!
A hét utolsó napján a keleti táncokkal és ezen belül is a hastánccal foglalkoztunk. Ms Juli csörgős hastánc kendőjét minden lány ki akarta próbálni és az alapállást is sikerült megtanulniuk. Videón megnéztünk néhány hastáncos kisfilmet, melyet – különösen a fiúk – tátott szájjal néztek végig. A lányok lelkesen próbálgatták a jellegzetes csípőmozgásokat, azonban a fiúk a világért sem utánozták volna Ms Juli mozdulatait, ellenben lelkes nézőseregnek bizonyultak. Természetesen összefoglaltuk az eddig tanultakat és mindenki be is mutatta kedvenc és legjobban elsajátított táncát. Gigi aznap még a kismedencében és trambulinban is a balett alapállásait tanítgatta a kicsiknek.
Kis meglepetésként egészséges fagyit is készítettünk joghurtból, mézzel és eperrel.