Második lovastáborunkba hétfőn Kira és Bogi ismét jött lovagolni és már nem lepődtek meg amikor „kocogni” (ügetni) kellett Puszedli és a tarka Pompom nyergében. Hiszen nem az első táboros hetüket töltik nálunk! Jázmin – rutinos lovasként – egyedül dolgozott a pályán Bendegúzzal, akivel szerdán már vágtázni is mert, természetesen Gabi néni instrukcióit követve.
Kedden, amíg Jázi és Réka lovagoltak, a kicsik szépen megtisztították Puszedlit, aki egy ideig jól tűrte az őt körülvevő gyermekkezeket, majd addig lépkedett minden irányba, amíg a lányok ráuntak és inkább elmentek megnézni a többi lovat is.
Kedden és szerdán a nagy meleg ellenére Szofi is csatlakozott hozzánk, aminek persze legjobb barátnője, Kíra, nagyon örült.
Ahhoz, hogy a gyerekek jobban megszokják a lovak mozgását, fontos, hogy különféle méretű és jellegű lovakon is üljenek. Ezért tehát a kicsik – természetesen csak lépés erejéig – felültek a nagy Bendegúzra és az annál is nagyobb, gyönyörű, ébenfekete Akt-ra is.
Hétfőn még Apple-nek is nagyon tetszett a kis Pompom, a nagy meleg ellenére is ügyesen tornázott a nyeregben.
Míg a lovasok a lovardában töltötték a délelőttök nagy részét, a kisebbek az oviban maradva minden nap pancsoltak egy nagyot majd, amikor a többiek megérkeztek, közös „circle time”-mal töltötték el ebédig az időt. A sok mozgás után nagyon jól aludtak a gyerekek.
A hét során rövidfilmek és könyvek segítségével tanultak a még vadon élő lovakról is. A szabadon vágtató ménes látványa teljesen lenyűgözte a gyerekeket, és persze utána az udvaron napokig mindenki ló volt és körbe-körbe galoppoztak a Green Pony „legelőjén”.
Kíra pénteken az ebédlőben mindenki tudtára adta, hogy édesanyjának születésnapja van, tehát most ezt tortával kell ünnepelnünk:
Boldog Születésnapot, Anita!... és íme, ami nem valósulhatott meg szombaton, torta formában: